Ami elmúlt...

 Anya,azt mondtad  nem lesz  háború. 

Anya, azt mondtad, nem kell félnem.. 

Félelem  eluralkodik  bennem

Anya, most csodálkoznál.. nem hinnéd ezeket a történéseket. 

Telnek a hetek, s szólnak a fegyverek a határunktól nem messze. Otthonok a romok alatt, emberek keresik ami még maradt, de tudják, menni kell onnan ahol a falak ledőltek.

Rossz nézni a képeket, tudod Anya, ma már mindent szinte azonnal látni lehet, a tévében, a mobilon, ennyire más lett a világ. 

Anya ami volt gyerekként nekem, a biztonság, hogy van hová menni, van hol lenni, nem leszek egyedül, mára ez elveszett.  Mit viszek magammal, mit ért itt az életem?? Anya, én mig élek, te velem maradtál, szavaid kísérnek tovább.Érzem, nélküled semmi vagyok. Egyre gyakrabban fordulok vissza, és kezed keresem, hangod figyelem, szólsz e? Létem bizanytalanul lebeg, ki tudja hol s mi felett, vagy lent? Nem is tudom már a jelent itt élem?

Anya, ha én nem, akkor te sem leszel, eltününk,  halott csillagokként, a világegyetem mindenségébe. 

Anya, azt mondtad, nem lehet bajom, s nem lesz baj, Kicsim:-szólítottál kedvesen..  Ám nem vagy itt. S nem leszel, többé.  Te az egyetlen, aki szivét adta mindenestül nekem. 

Egy nappal Anyák napja előtt, este 22:48 

Kiegészitve: 23.04.15. 22:00

......

38. Egy futás története

 Sok sok éve nem futott. Nem kereste az emlékek útjait sem, az évek suhantak, röppentek tova el. Néha persze jött a vágy, futni kéne újra már, de a következő percek tennivalói el is felejtették hamar vele. Hosszú nehéz hónapok töltötték ki a következő éveket, a bizonytalanság, a "hogy is lesz ezután" kérdés fullasztóan nem kapta meg a várt válaszadást. Találkozások ritkultak, a kapcsolatok hígultak. 

Nagy újra önálló életbe kezdett, ami örömteli és fájó is volt az elválás miatt egyszerre. De jó volt erősödve látni, és csendben csak asszisztált, helyét is találja meg élete során. 

A Covidos évek lassúak és üresek is, egyszerre, nehéz az alkalmazkodás benne. Új szabályok, új túlélési technikák alakulnak ki. Bizalmatlanság, az állandó : "ja, éppen ne most"lelket szorító félelem állítja meg kapkodó lélegzetünket. 

Új Karácsony, új Ünnep, közeleg, és várjuk, még mindig gyermeki örömmel, tisztasággal, kezdve egy új lapot, életünk történeteben.

Március 01.

 Március, napsütéssel ébreszt. Gyógyulgatok, alakul az állapot, egy két kellemetlen kísérő tünet, ami aggodalommal tölt el, de remélhetőleg lassan elérek olyan állapotra, hogy orvos is lásson végre.

Kivizsgálásra mindenképpen kérünk beutalókat, és minél előbb szeretnék túl is lenni ezen.

Család ép, mindenki túlvészelte e nehéz napokat.

Ha belegondolok, a célegyenes előtt buktunk el csak.. körülöttünk már szinte mindenki megkapta az első oltását. Majdnem sikerült nekünk is.

Február16.

 Mai tesztelés pozitív eredményt mutatott. Útólért minket, elkapott. A két generáció együttélése kockázat volt, bár figyeltünk, vigyázztunk, nem voltunk még sem eléggé óvatosak.  Ájulás közeli gyengeség amit éreztem, de eddig is nehéz volt. Nem akarom most sem elhinni, oltásra várva,a célegyenesben betegedtünk le. Mi végre történt?Titok,homály.

Nehezek a napok, fizikálisan ágynak szögez a vírus. Mentálisan két-vállra fektetett. Rendesen tépázza minden sejtem. Hiszem ahogy a nap reggel rám nevet, mindig napról napra jobb lesz.

Reménykedem a javulásért...

November 28.

 Télies napok beköszöntöttek, s a nap csak ritkán látott vendég az égen. Szombat reggelén, korán ébredve elkészítettem a családi reggelit, amit lépcsőzetesen elfogyasztottunk. 

Szerdán életünk  nehéz útján voltunk, Nyíregyházán, temetésen, Mártuskánk búcsúztattuk. A könnyek építettek lépcsőt, a távolságtartás miatt még nehezebb volt az ég súlya, a fekete ruhák között ragyogott még így is, a hófehér urna. Valószintelemül, elfogadhatatlanul, makacsul állt, tényszerűen, ahogy vége, de a tudatunk mai napig nem fogadta el. A Covid mélyen belevág a családok szívébe.

Semmi nem lesz olyan mint régen, változunk, a félelem is ráncokat szó, a lelkünk egyre pókhálósabb, sűrű védőpajzs lett.

Nagyon eldurvult az országban a vírus, és aggódás ami minden nap az első, ami előjön az érzések között.

Ha régebbi időkből látok képeket, látom magam, ahogy gondtalan sodródtunk az utcákon,  megálltunk a kirakatok előtt, bármelyik üzletben nézelődhettünk, s ha valaki meglökött minket, nem kellett félrehúzódni. Mára mindent átszőtt e láthatatlan ellenség. 

Nem ölelhetem kiket a legjobban szeretek, elzárkózni kell vagy kellene a legkedvesebb ismerősöktől, barátoktól.

Október huszonhét

Kisebb szünetet tartottam, igazából sok minden nem változott az országban. Az ami előre vetítette árnyékát, az lassan állandó sötétséggel bizonyítja, nem voltalaptalan a félelem. Országunk élen jár a vírus általi fertőzöttség számát figyelve. Majd 3000 ember kórházban, 30-60 fő napi halálozás, ami egyre intenzívebben emelkedő tendenciát mutat.

Fantasztikus meccsek vannak, 10000-15000 ember őrjöng a lelátókon, egymás nyakában, maszk csak tokamelegítő, bár a távolságtartás nélkül, annak használata is keveset ér.

Szóval tömegek segítenek terjeszteni, az amúgy is láthatatlansága miatti veszélyes vírust, mit is csodálkozunk, nehéz hetek hónapok előtt leszünk.

Maszkviselés és a távolságtartás lenne az ellenszer, ami önmagában mindenki tudja nem elég, de alap a további védelem kiépítésére.

Nem jó evvel ébredni, elaludni, rossz ami miatt nincs biztonság érzet.

Tudjuk ha egyéb okkal lennénk betegek, siralmas lesz a lehetőség a gyógyulásra.

Tudjuk a nagyobb létszámú családi események igen nagy mértében hozzájárultak a nyár végi ősz eleji vírus elszabadulásában. Aminek folytonos következménye lett a jelenlegi helyzet. Kontrollálatlan a vírus terjedése.

Nehéz, hiszen a szív s mást mond, de az ész is mást diktál.

Október 02.

 Kitudja, tényleg mint a gyorsvonat rohanunk a vesztünkbe? Tavaszi nagy stressz, és média félelemkeltés okozta bizonytalanság, otthonmaradásra buzdított mindenkit. Mára 10x annyi napi fertőzött kerül felszínre, és minden megy a maga körforgásában. Nehéz megérteni a logikát ebben,most miért is nem fontos, minél kevesebbet találkozzunk nem otthoni védett környezetben. Nagymértékben költ a kormány lázmérőkre, miközben a hozzáértők elmondták, a fiataloknál, gyerekeknél, a láz ritkán mutatja meg a fertőzöttséget.Vajon mint kellene élni, hogy valahogy ezt a pandémia kálváriát illetve csatát  minél kevesebben veszítsék el. Az orvosok sem tudják kinél mi a várható reakció, de azt tudjuk, nagyon súlyosak a szövődmények.

Szóval járnak vásárolgatni, ténferegni, plázázni, szórakozni, focizni, és edzőterembe izzadni, úszni, esküvőkre a stadionokba, szállodákba(itt nem kell 23 óra után bezárni), és végzünk mindent bárhol, mintha nem lenne körülöttünk ez a láthatatlan veszedelem. Már a 10-20 közötti halálozás a napi szám, 1000 feletti a napi új regisztrált fertőzöttek száma. De megelégszünk az iskolák kapujában a hőmérőzéssel, és letudtuk a védekezést.

Arcmaszkot, fertőtlenítő szereket(amit magunkkal is vihetünk egy táskában) horror áron lehet beszerezni, ha éppen nem hiánycikk bármelyik tétel is. A védett láncot családon belül pedig bárki megszakíthatja egy ember tünetesen, vagy éppen tünet nélkül de fertőz rokonunk mellett. Innentől be is ért a család körébe a covid, vagy az influenza vírus, amiből egyiket sem ajánlatos mostanság elkapni.

Jó lenne megint úgy élni, gondtalan, nem félve, érintve szeretteinket, simogatva és átölelve bármikor. Jó lenne nagyon. Fut az életvasút, a megállók mik várnak még rám, fogynak, és csak robogok át a megállókon, mert nem merek leszállni, még rövid időre sem.

Szeptember 27.

 Távoli emlékek, a múltbéli képek mára összesűrűsödve, de törnek utat elmémben. Mikor nem volt örömünkre egy egy nap történése, hoznám vissza az elmúlt percet, mégis csak jó lett volna örömben ellenni akkor. Elégedetlenül szemlélve, kritikát fogalmazva elnehezült lélekkel súlyos terhet cipelve ráztam fejem, és most de lennék újra ott. Mára kinccsé vált, minden együtt töltött perc.

A láthatatlan ismeretlentől való félelem megül lelkemben, és tanácstalanul veszítem el mostani jelenem.

Napok telnek, óvatosan pislogok ki a Világra, és érthetetlenül bánkódom az emberek öntelt önző nagyképűségén, és lekezelő nemtörődömségen.

Nem tudjuk kire mi vár, kikre mi vár?

Milyen lesz ezután a világ?

Lesz e gondtalan Karácsony?

Ünnep a családdal?

Séta gondtalanul valahol egy körúton?

Találkozás egy régi baráttal?

Augusztus huszonkilenc

 Mára újra 100 feletti a covid vírussal fertőzöttek száma. Napról napra nő az újonnan fertőződtek száma. Augusztus 28.-tól a határokat szigorúan ellenőrzik, nem lehet innentől csak ki - be járkálni. Olvastam valahol azt is, megint kerüljük a népesebb családi események szervezését és azon történő részvételt, vigyázzunk az idősebb generációra.

Igy hát lassan megint megérkezünk, a házi karantén időszakba. 

Nehéz volt a tavaszi, nagy lelki megterheléssel járt, szerintem sokan a mai napig nem is dolgoztuk fel rendesen. Én sem. 

Középső uncsink maga 4 évével mutatja, repül velünk a idő, múlnak a napok, észrevétlen de meg nem állva,  az utolsó állomás felé robog az életvonatunk. Tündéri kis bajnokunk, világító kék szemeivel családunk egyik kis szeretetgombóca, bár üt vág harcol, mégis oly sok szeretetre vágyó kis emberke. 

Nagy még kivár egy évet, nem koptatja az iskola padot, marad egy évet az oviban, ami szerintem jó döntés. A legkisebb pedig 4 hónapjával nő, észrevétlen hagyja maga mögött csecsemős időszakát, gömbölyödik, és mosolyog. A nagyok végre többet voltak itt nálunk, alvással tarkítva, nagyon élveztem, a ricsajt magam körül. Vidám napok voltak, kis manókákkal. 

Szakorvos

Eljutottam fél év után a gasztroenterológiai rendelésre. Hurrá:)írhatnám.. keresem a szavakat tömören, lényegre törően (ahogy haladok be az ajtón )hogy is mondhatnám el a fél év történéseit. Leültettek.

-Mi a panasz?- kérdi a főorvos.

- Kérem, fél éve várom, hogy eljussak szakorvoshoz. Végre elmondhatom a problémám Önnek. Decemberben a kardiológus javasolt egy gyomor vizsgálatot, refluxra gyanakodott, és a január -február hónapban keserves napok után el is szántam magam rá, beutalót kértem. Magán úton túljutottam a gyomortükrözésen. (Ugye ez tb oldalon kicsit tovább tartott volna,de akkor még ki is sejtette a Covid terjedését, alaposan ráértem volna, igaz akkor nem tudom meg, a szervezetem hibajelzésének okát).

- Akkor Ön volt szakorvosnál!- mondá közbeszólva a drága főorvos.

A szívem megdobbant, lelkem odalett, a drága főorvos nagyon nem foglalkozik itt mostan velem,(elmémben villámgyorsan végigcikázott e lehetőség) ne várjam azt a kérdést se, ugyan most hogy érzi magát?. Nem csalódtam.

-Tennivaló nincs, szedje a savlekötőt, panaszmentesen élhet.-mondja a Drága.

-Kérem nem észleltem hogy sok a gyomorsavam! Ellenben nincs nap, hogy ne érezném nyomás....

- De, Önnek sok, ....-le lettem állítva a bajommal. Kiállították e pár perc(mp??) alatt a papírom, miszerint sok mindent megbeszéltünk, átbeszéltünk. Kimásolva pár sor, az intézet más osztályán eltöltött időkről tünetekről, oszt kívánt a drága jó egészséget távozásomkor. 
Hogy mit gondoltam? -Ez nem őfőorvosuraságomon fog múlni!.  
Most késői órában e sorokat kalimpálom, a #téglaszerűnyomfájnemtudommi a gyomorszájkörnyéken ütemesen ide oda ring, de ez annyira nem megható. Ámbátor jó kedélyű orvosomra sűrűn gondolok.
Nem történt semmi, csak a bizonytalanság nő bennem, s körülöttem. Mitől is nem múlik el aminek múlnia kéne. 

Június ötödike

Véget ér lassan a veszélyhelyzet, és az élet kisajtói, ablakai egyre több felé nyílnak meg. Már több alkalom is volt, hogy szabadban, de nappaliban leülve is találkozott a család, a gyerekekkel igaz szoros kontakt nincs még, hiszen a hosszú hetek után, a cövek ott van közöttünk. és lesz is egy darabig.
Megfelelő óvatossággal lehet nyitni a szociális kapcsolatainkban, és lehet a barátokkal találkozni. Nyitott térben, szinte kockázat nélkül ez kivitelezhető.
Mire ide érek, elmeséljem az utóbbi napok történéseit, elmúlnak a vágyaim, kiírjam magamból, ami bennem van.  

Ijedten és aggódva tekintek a Világra.

Május tizenkilencedike

Változatos és óvatos napok jönnek,mennek. A kijárási korlátozást feloldották az egész országban és a nép boldogságában járja az öröm táncát. Vannak szabályok, de erre csak azok figyelnek akiknek nagyon muszáj.
 A családdal is bátrabban együtt vagyunk, és ez könnyebb így. Legjobban Kisebbem hiányzik, szerettem vele beszélgetni. De ennek létrejötte egyre távolabbra tolódik. Rengeteg elfoglaltság, a jelen megélése, kihajszolása a perceknek, egy mindig pergő örök mozgó testnek, időt engedni saját önmagának, nagy feladat.
Messze repülnek a teljesnek vélt perceink, eltörpül benne a mai nap, a vágy meg nő, egyre nő.
Távolságot eddig azt hittem nem lehet építeni, az magasodik, önépülő dolog lehet de nem, rájöttem, ezt építhetjük tudatunkkal is, akarattal.
Ez akkor nem jelent problémát, ha az illetővel sem volt közelebbi kapcsolat. Ott ahol nagyon közeli volt, ott ez nagyon szívbe markoló lesz, ahogy tudatosul bennünk.
Telnek a hetek, és egyre több ajtót nyitunk a külvilág felé. Óvatosak a léptek, de mégis jó, kimosolyogni a világra. Nyitva lesz a szív, a lelkünk, fogadni kell a örömteli pillanatotokat, a vártat és váratlant egyaránt.

A boldog pillanat, amikor olyan csilingelve hallom a nagyok hangját, a kocsi hátsó üléséről, távozóban:-Szia Papa, szia Mama!

Május tizenharmadika

Sokszor felkelt a nap, jöttek az esték, és mindig maradt hiány, mi az ami elszaladt életünk mellett. Jó  internetes világ, tényleg sok mindent e lehet intézni, de élménye másmilyen  dimenziót mutat. A kis unoka képe is más, másképpen vagyunk kapcsolatban egymással, és más a vásárlás is, rendelés után a valós termék megérkezik az otthonunkba.
Mennyi idő eltelt ebben a karantén életünkben, óvatos marad az ember akkor is, amikor a világ ajtaja nyitva áll.
Értékelni ezt a helyzetet nehéz. Szaladna az ember a kályhához, a jó öreg cserépkályhához, onnan indulva újra el, mindenre megkapjuk a választ-
Nincs válasz.
Ma ment el újra a munkahelyére Nagyom, és ma férjem sem bírt magával, berontott a boltba, és kétszatyornyi árut cipelt be az ajtón. A szokásos perlekedéssel rámolva el, sóhajjal konstatáltam, igen, mindenkinek a tűrése véges, ki így ki úgy szabadítja fel a benne ragadt feszültséget.

Borus lesz a hetünk, egy hidegfront csapadékot és hűvös szeleket hozott hazánk felé. A kertben a föld nagyját széthordtuk, de maradt a munkából. Terítés, kövek kiszedése, rögök szétverése. Ki -kimegyek, dobálom a kavicsokat egy vödörbe, és a legjobb relaxálás ezen időben.A kavicsok gyűlnek ugyan, de a nehéz sóhajok nem ritkulnak el. Mindig van ami felejthetővé teszi a pillanatot, hol a gyomromban a kő, hol a furán verő szívem, vagy éppen az aktuális feszültség nehezedik rám.
Napi rutin a tabletták szétosztása, el nem felejtése, komótos rituálék bevezetése. Gondolkodni, vajon hol orvosolhatják leggyorsabban azt, ami a legjobban fáj, vagy problémás. Kapaszkodom a legkisebb biztos ponthoz, ami mindig szamárvezető volt életem során.

Április huszonkilencedike

A hírekben olvasható már, a védekezés első szakasza lezárult, és megfelelő intézkedések mellett az élet újra indul országunkban. Budapesten és környékén marad a kijárási korlátozás, de vidéken, több üzlet, szolgáltatás kinyithat.

"Az új szabályok szerint május 3-a után vidéken

• az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak.
• Megnyithatnak az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei,
• látogathatóak lesznek a szabadtéri strandok.
• Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz betartani a másfél méteres távolságot és maszkot viselni, vagy valamilyen más módon eltakarni az arcunkat.
• Az idősek védett vásárlási sávja (9-12) a továbbiakban megmarad, és Orbán külön is arra kérte az időseket, hogy csak kellő körültekintéssel hagyják el otthonaikat."(forrás: Index; 2020.04.29. 19:41)

A tömeges fertőzésekre felkészült egészségügy, igy akkor lehet fertőződni szépen, békésen. 

Naivan arra gondoltam, mielőtt kiengedik a palackból a szellemet, előbb  ellenőrzik azokat akik indulnak dolgozni, megteremtik a védekezéshez szükséges feltételeket, azaz egyéni védőeszközökhöz hozzájuthat a lakosság is, nem aranyárért persze.
 Mehetünk amerre szeretnénk, mert a legtöbb embernek ezt fogja jelenteni.

Igy tehát a 49 napnak annyi értelme volt, nem pár héttel előbb indult a tömeges megbetegedés. De nem hinném, a 30000 szabad ágy, mindenkit megnyugtat. 
Sok nagyszülő mert 65 éves elmúlt, még élhetne békében a magas vérnyomásával, cukrával, egyéb krónikus betegségével , és évekig játszhat az unokákkal, vagy szerettei körében él hosszú éveken át még.
Csak a fránya vírus, ez nem kéne.

Szóval röviden, én nem értem, mi történhetett a pár napban, hogy a palackból a szellemet ki lehet engedni. 

Hiányzik számomra a hiteles forrás: -Minden valóban úgy van, ahogy a média tolja ránk a híreket, nap mint nap?
Valóban úgy van, mehetnek a fiatalok, nem fiatalok a gazdaságot fellendíteni, és nem viszik haza szüleiknek a átkozott fránya vírust?
És valóban úgy van a nyughatatlan 65 év felülieknek nem lesz bajuk, ha nekiszabadulnak a várva várt vásárlási körútnak, egészségesek maradnak, és magukat és társaikat nem fertőzik össze vissza?

Mert buli mennyi üres kórházi ágy lett, csak azt ne feledje el senki,  aki odakerül, egyedül marad.
A legnagyobb bajban marad egyedül. Ott nincs látogató, ott nincs családtag aki lelket önt beléd.  Hiába mondják nem így van, de bizony, amikor a legelesettebbé válsz  egyedül maradhatsz.

Pár hete még a kisebbik gyermekem is figyelmeztetett túl közel mentem hozzá, azóta most mi változott meg?? Most mehetek újra közel??
Mikorra a lelkemben annyi minden kiégett, beégett, és megfájdult, ami sosem múlik már el.
Sok kérdés van bennem, nagyon sok.
És továbbra is a bizonytalanság ami röghöz köt. A falaim közé.

Április huszonnyolcadika

15 napos a 3. unokánk. Hírek szerint békés nyugodt leányka. Éjszaka is egyszer ébred. A legnagyobb unoka nagyon dédelgeti, aranyos képeket kapok erről, ölelgeti, tartja, mint ha igazi apuka lenne, annyira átéli ezt a szerepet. Február 22-én volt kisebbik fiam családjával nálunk, a karantén előtti időben, azóta egyszer látogattak meg, de tisztes távolságban maradtak, a nagyobbik fiúval, Kisebbik fiam. Ennek is lassan bő hónapja. 

A lazítási hullám okán, forszírozzák a kerti találkát fiamék, távolságok betartásával, mert  igy akkor láthatjuk a gyerekeket mi is. 

Mitől vagyok szomorú, ha az elmaradt kimaradt hetekre gondolok?

Kialakítjuk majd a rendszert, mert a skype se mindenre megoldás. 

Mennyire más dolgok lesznek fontosak nem fontosak, ahogy időnk múlik, elmúlik. Sokat gondolok aktívabb létem részére, amikor egy napba mennyi minden belefért. Reggeli hajnali készülődéssel indítva,8 órai munka, a délutáni edzések, különórák, házi feladatok ellenőrzése, foglalkozás a gyerkőcökkel, mese játék, vacsora, fürdés, és még számtalan tennivaló, a főzés, mosás, rendrakás takarítás, focicipő súrolás, stb. 

Ma a kényelmes kávézás ébredés után,így indul a nap, majd berakom mosás, majd takarítok, mire odaérek, és ez így megy, nincs rohanás, csak kényelmes időbeosztás. Igaz ki is telik evvel az idő. 

A vírus itt marad, van aki nem veszi komolyan, van aki azt mondja dolgozni már pedig kell, szükséges.

De van 3000o üres kórházi ágy lesz sokezernyi lélegeztető gépe az országnak, szóval no para mondták az ország vezetői. Nem vagyunk egyedül.  

Szakrendelés, egyéb rendelés még mindig hiányos, akár egy fogfájás, akár egyéb sürgős ellátni való  egészségünkkel kapcsolatosan, nem egyszerű helyzetet produkál. Telefonon keresztül operálni nem igen lehet:), de diagnózist felállítani is nehéz. De ma ez van, így megy a rendelés.Jobb helyeken ezért is fizetni kell:)

Nos a jövő milyensége még talány számomra, az is, ami a legféltettebb kincs, az egészség, megtartható e. 

Délutánra sem sok minden változott, napos száraz idő maradt  a nap végére is. Döcögős percekből tevődik össze a napi el-létünk, hol én, hol éppen más aki pattanásig feszülten reagál le, egy egyszerű esetet is. De haladnak a napok, estére letudva a ma is, és az esti átalvás, korai ébredéssel indulhat a holnap.

Viszont alakulhat a kert, ha megérkezik a föld rá, lehet hordani avagy teríteni, a füvet elvetni, ami örömteli kikapcsolódás lesz. A régi ház is lassan végleg a múlté lesz, a vevő május elején végre fizet, és átadjuk a kulcsokat is.

Mostani siralmas aktuális, a konnektorból eltűnt elpárolgott váló éjszaki led lámpácska, ami fontos irányjelző esténként. Társam dohogva kergeti hűlt helyét, én hajladozva aktívan keresgélem, de a korholó szavaktól a motivációm egyre csökkenő görbét rajzol elmémben. Isteni szikra vagy megérzés, a kis kamrában a műanyag tároló ládácska mélye ahol tényleg fel is lelem. A nagy csend a jutalom érte. De hurrá, ez is jó.

Április huszonharmadika

A világ készül a normál élet  újra indítására, sok műsorban hangzik el, olvasni is lehet több fórumon, cikkben. Nálunk is emlegetik a májusi újraindulást. Mit jelent vajon ez? Az előző héten holtat, nem holtat dobtak ki a kórházakból, hazaküldtek sok beteget, mert kell a hely a Covidosok részére. A betegek valóban gyűlnek, igaz szerencsére nem 30ezren vannak, közel 1000 ember szorul ellátásra a kórházakban, de maradjon is így, a számuk ne nőjön, csökkenjen gyorsan. 

De akkor is a frász benne az emberben, miért ez a hatalmas ágyfelszabadítás? Várható valóban több százezres megbetegedés? 

És akkor most miért is szeretnék a gazdaságot indítani?? Kikkel?? Hogy? Most már nem baj ha a fiatalok hazaviszik az időseknek a fertőzést??

Indul a suli, az ovi.. és a többi.

Ja, hogy van elég ágy meghalni, mert ugye azt senki nem gondolja, ennyi ágyra megfelelő orvosi ellátást is jut. 

Eddig elfogadtam, tudtam ha nem megyek tömegbe, nem keresem a bajt, az sem fog rám találni(reméltem). De így?? Az otthonmaradásnak nem sok értelme.. majd a gyerek hazahozza helybe a kéretlen vendéget.

Igy is lehet a nyugdíjas állományon ritkítani, persze majd sajnálkoznak hát, igen, mondtuk, az idősebbekre veszélyes a vírus leginkább.
Szóval nem értek sok mindent, de magam legfőképpen, mert ez a megállj élet, csak a gondolkodást serkenti.

Április huszonegyedike

Ma is kellemes langyos idő volt, nem túl szeles, bár az utcai fronton, kifejezetten hűvös van 

Hátul a kert oldalán, nagyon jó a klíma, szélvédettebb, és a napsütés igazán jó . Sok gondolat motoszkál bennem, hol előbújik egy, egy régebbi, amin el lehet megint szöszölni, majd jön egy új impulzus, majd váltok, aztán fáradtan rázom meg a fejem, és igyekszem üresbe tenni. Délelőtt tojáslevest és rakott zöldbabot főztem, elpakoltam a konyhát, takarítottam, bár estére sosem tudom pontosan , a mai aznapi fertőtlenítést mindenhol elvégeztem-e. Zavarban vagyok, mert ezt lassan már automatikusan csinálom, és néha nem tudom, ténylegesen meg is tettem e. Ezalatt arra gondolok, vajon ez a láthatatlan apró vírus, hol bújt el, hol tudom elkapni, kiiktatni a környezetből. Fárasztó ez a Don Quijote küldetés. Láthatatlan ellenség ellen láthatatlan küzdelem.

Készen lett a kicsi autó, kuplung javításon volt, Ch átment a régi lakáshoz. Elhozott pár felesleges dolgot, ami persze elég rendes vitára adott okot. Megint beleestem a hibába, felvettem a kesztyűt, de nem baj, edzeni kell, kemény edzés nem hátrány, legközelebb már kikerülöm a felesleges vitát.

Legalábbis a cél ez. Karanténidőszak első számú küldetése, kihívása számomra. 

Elkezdtem a kertet gazolni, kapálni, kavicsmentesíteni, építési törmelék kiszedését, szóval csap, hajol, felszed, elvisz egy vödörbe vagy zsákba, és ez ismétlődik, amíg van derék, és szufla. De az eredmény jó, ha nem is olyan hatalmas, mikor visszanézek.De maradjon még holnapra,meg azutánra, meg..ki tudja meddig. 

Nagyobbikom ma kiment a a Világba, nyárigumikért, meg közértbe is. Maszk és kesztyű van ilyenkor rajta, remélem szerencsés, és nem találkozik Kint a Vírussal.

Kisebbem ma nem jelentkezett, a 3.-al lassan egy hete tanulják ízlelik új családi életüket, és remélem minden rendben is van. 

Április tizenkilencedike

Ballagásaink azok is szépek voltak. Megünnepeljük,ahogy illik azokat. Nagy a búcsú beszéddel remekelt, Kisebbem boldogan mosolyogta végig  Fiatalok voltunk mind, ők erősödő kamaszok,én a sosem öregedő anyuka.
Nehéz felfogni a járvány hatását. Félelmet ami néha fojtò is  tud lenni. A veszteséget.... Mindent amit ép elvesztünk.

Április tizenhatodika

Kisebbem otthonában serényen alakít, takarít, várja kislányát és feleségét a kórházból haza. Két nagy fia körülötte, vajon hogy haladhat? Mikor mondanám: miben segíthetek, bizony elkalandozom a Sírórívó Völgybe, nehéz könnyek nélkül átélni e helyzetet.
Amikor első gyermeke született, ebéddel, vártuk őket, előkészítve a kiságyat, első pillanatok örömében osztoztunk, és mentünk haza, boldog újdonsült nagy szülök. Kis virág száll, megérkezett, és mintha valahol messze történne minden, de mégis nagy a hiány érzet.
Nagyszülőként nagyon nehéz, hiszen amíg kicsi az unoka, addig tudunk a kis szivükben nyomokat hagyni..
Vajon meddig tart ez a járvány? Vajon meddig leszünk távol?
Nem tudjuk a jövőt,vajon milyen lap jut számunkra.

Április tizenötödike

Ez év a korai kelés éve lett, amihez lassan hozzá is szokom. Kissé szomorkás a reggel, jó lenne finoman aludni, bekuckózni, de valami nyugtalanság felébreszt. Így ha fél 6 lesz lassanként, már ki is békülök a kezdési időponttal. 

Kora nyárias napoknak egy hidegfront vetett egy időre végett, most épp -5 C van kint. Melegedni fog megint apránként, de hűvös szél fújja át az embert, ha kimegy a házból.

Meleg a tejeskávé, a gyomrom éppen ettől nyugodtabb, remélem így is marad. 

Nos, a legfontosabb hír, hogy 13-án a harmadik unoka is a világra érkezett, kislány, kos kislányként érkezett. Képeket kaptam, de ebben az évben nem lesz közös képem a karomban tartott újszülöttről. Kisebbik fiam a járvány ellenére is ott tudott lenni a születéskor, ami nem tartott túl sokáig szűk egy órát sem tartott a folyamat.  Jól vannak, egészségesek. 

3. (fotó: R.G.)

Mai hírek csendben peregnek a tévében, a járvány van, nem múlt el.  Egyre többen fertőződnek meg a vírussal, és egyre több a súlyos eset is, és nem tudni, kire veszélyes. 

Van aki nem vesz tudomást a tényekről, és látogatja a családját, megy ahova csak akar, nem változtat az életvitelén. 

Nem túl felelősségteljes átgondolt viselkedés, de remélhetőleg nem kell kontaktusba kerülni vele.

Családon belül is lehet vírushordozó, tudjuk, nem mindenkinél vannak tünetek, de fertőzi a többi embert. 

Lehet pont azt, akit a legjobban szeret.

Nehéz, a távolság azokkal, akik fontosak számunkra. És nehéz  közelség, akikkel össze lettünk zárva, azaz együtt éljük át a mindennapokat egy háztartásban.

Április tizenkettedike

Mit keressek magamban mert nehéz
S teher mi nyom minden nap
olyan kérdésekkel téli minden napom
mit keressek mikor utam sem tudom
honnan toppantam e világra
mint keressek ki felkarolt rég
égiekkel vándorol
viszi e a terhet mit tőlem kapott
S ki tudja e világi éltem történetét
e földi létről elvándorolt
Cousine maradt kit gyermeki hűséggel szeretek mindmáig
mégis már most távolsagot tartunk
ki érti s tudja milyen vágyak lehetnek bennem
 hol jártam s mit is szerettem
mit kereshetek hosszú út van már mögöttem
nem bánom csak egy dolog fáj
gyermekkorom oly messze
a biztonság

C'es la vie, Húsvét vasárnapján

Április tizedike

Nagypéntek
Amikor egész húsmentesre sikerült az étrendünk, bár családom egy része, ágált a hiányosság okán.
Húsvét, ami tényleg más mint szokott lenni. Nincs családi összejövetel, nincs mise, kirándulás.
Itthon a házban takarítás,rendezkedés a program, másik kertből növények kiásása, itt beásása. Mama szederbokra, nárciszok, tulipánjai áthozva.

Tervezgetem a kertképet, remélem szépen sikerül kitalálni mi hova kerüljön.

Hol szalad a nyulacska, idén?
Kis csibéim, messze, óvatosság okán, nincs találkozás.
Lesz e jövőre? Jó lenne tudni, mint lesz? ki meddig bírja?

forrás: net

Április hetedike

Jó lenne szaladni a kőruton gondtalanul. A napfényben ugrálni, barátnővel játszani. Kiratok üvegénél kacsintani, álmodozni a szélben. Nem törödve az emberekkel, nem gondolva járványra. Jò lenne kézenfogni a fiúkat, edzésre menni velük, átutazni a Metróval a várost, S nem félni a tömegtől. Találkozni bárkivel, S nem aggódni ami lehet mára valakiknek halálos veszedelem. Olyan jó lenne még álmodni szaladni újra a tavaszi napsütésben. Oly sok az aggódás. Nincs vedöeszkoz az országban a nép számára, miközben más országokban ez alap, hogy a lakosságot ellátják. Megnyugtatóbb lenne ha itt is az üzletek előtt biztonsági őr fertőtleniti a kosár fogóját, még a kezed is ha kéred.
Jó lenne...álmodni, újra 14 évesen naiv devégtelen hittel lódulni az életre.

Április harmadika

Hajnali 4-kor ébredtem, jó lett volna mindent felejthetően újra elaludni. Hat óra körül szendergés lett ebből, és igy kitoltam az ébredési ceremóniát.

Ma főzéssel ment el a délelőtt, a szokásos takarítás, mosás, vasalással egybekötve. Brokkoli leves, fasírt, maradék kiflivel és zsemlével kikeverve, hasznosítva a kicsit megszáradt péksütiket. Krumplipüré mellett döntöttem, pár burgonya igencsak éltesnek tünt, mielőtt elromlana, felhasználtam azokat is.

Jó lenne kedvet is kapni a sütéshez, de élesztőm az nincs még, sem ilyen sem olyan, kovászt meg még nem tanultam meg elkészíteni. De ami késik, csak nem múlik remélhetőleg.
 Délután még pár fúrás történt, két tükör a helyére került, lassan de biztosan haladunk a belakással az új falak között.

Április másodika

Hűvösek az éjek, a hajnalok, a reggelek, de a nap kisüt, a levegő tiszta.(lehetne ha az úton a por nem szállna fel).
Kedvem reggelre jobb volt, kivételesen 6-kor ébredtem, ez haladás, az elmúlt hetek igen korai ébredéséhez képest.
Ma nap villanyszerelőink sok lámpát felszereltek, jó lett az eredmény. Figyeltünk a távolság tartásra, a higiéniára. Pár lámpatest hiányzik, ezeket online kell beszerezni.
 
Kisebbem hívott délelőtt:- anyu érkezem, itthon vagytok é? Mókás a kölyök, hát hol is lennének a szülők, ha nem otthon??
Hozta az elemózsiát, egy-két hétre bespájzoltunk, nem kell kimennünk vásárolnunk. Persze a könnyek csak kicsordultak a szememből, az érzékenység jelenleg nálam extra szintre ért. De majd megszokják, akik látják vagy hallják. Még Kisebbem is rám szól:- Anyu, közel vagy, két méter tudod!
Hát erre csak pityorkodni lehet, nem?
Már a fülbevalót is megvette a kislánynak, pár nap, esetleg hét és itt lesz velük, megérkezik e világra a kicsi emberke. Skypon, vagy egyéb online módon látjuk majd, mint a nagyokat is, hiszen február 22-e óta nem találkoztunk személyesen már. Akkor én voltam gyenge, február hónapban, mire erősebb lettem, jött a járvány.

Estére a program  fürdés,  tévé nézés, kicsi gépezés, játék, és alváspróba némi altató segédletével. Most felmentést adtam magamnak, és engedélyeztem e tudatnyugtatós tablettákat magamnak.

Legyen mindenkinek nyugodt éje, és könnyű ébredése!

Április elseje

Erővel igyekszem a napsütésre koncentrálni, és tenni ezt azt, amit a szanaszét heverő holmik figyelmeztetőleg mutatnak:-Rakjál el végre a helyemre, keresd meg hol legyek!
Nehéz éjszakák, kora hajnali ébredések, új napot nyílnak, de estére sem hagy alább a láthatatlannal való küzdelem.

A házba sikerült villanyszerelőt invitálni(nem mindenki dolgozik, félnek az emberek) és bár magam izolálom amennyire tudom, de ha más óvatlan, minden hiába. Nem mindenki érti,érzi át, tényleg nagyon figyelni kell a higiéniára.
Nagy fiam szerint is  túl parázom a helyzetet, és simán fodrászhoz menne.Nem ecsetelem, ilyenkor milyen frász tör rám.
Nos, együtt kell vállalni a felelősséget, ahogy magunkra, úgy vigyázunk társunkra.

Mit mondhatnék, mikor nyomaim keresem a Világban
s nem lelek bármerre is nézek múltbéli ösvényeim tekergő labirintusán
mikor gyökereim keresvén véresre karmoltam sosem létezett létem
csupán élek, vagy éltem? s nézem a hófehér tájat
szorongva hány tél is állhat még előttem?
elképesztő sebességgel pergetve a drága időm mely egyre kopárabb napokkat tartogat
anyám ki felemeltél és egy út kezdetét kitapostad előttem, óvva minden botlásom de ezerszer büntettél is érte
de lehetőséget adtál börtönömből kiszabadulva felnőni tanulni szárnyalni is néha
s bár túl korán adta a sors a legszebb szerelem gyötrő kínját mégis nem cserélném el semmiért
.....

Március harmincegyedike

Filmeket nézve, mily természetes volt látni közben, az utcán s tereken sok sok ember. Egymással beszélnek, pajkosan paskolják egymást, kézen fogva sétálnak, szerelmetes csókok ébrednek. Ma távol vagyunk egymástól, egyre messzebb, és bizalmatlanság, félelem béklyózza elménk. Persze a józanság ami ezen átsegít, mégis jó lenne tudni, a bizonyosságot, megérint e minket vagy nem.
Szolgáltatókat nehéz találni, kisebb nagyobb munkákra. Nem régen átköltöztünk egy új házba, ahol minden ami a belakással kapcsolatos, egymaguk kell megoldanunk. Nem szóltunk a szomszédnak, ugyan jöjjön segíteni fogni, emelni.
Ma többször sírtam. Első alkalom volt, mikor egy üzleti ügyben segítő mentorom, felajánlotta maszkok szerzését számunkra(Isaszegi kapcsolat) és ezeket majdnem házhoz is hozta. És pluszban egy ppp2-es álarcot is adott, önzetlen módon, nagy fiam számára, aki a ellátásunkat segíti, és jár ki a közterületre, közértbe, gyógyszertárba. Potyogó könnyek között köszöntem meg telefonon keresztül, nagyon meghatódtam.

Később nem is tudom, mi történt, ha jó emberrel, önzetlen segítséggel találkozom, nos, folynak a könnyel a szememből.
Este felé kisebbemmel viberen beszéltem, és kérte amire szükségünk van, diktáljam le. És akkor eszembe jutott az is, tegnap nászasszonyom telefonált, mint vagyok, hallotta átköltöztünk az új otthonunkba. És sajnáltam, hogy csak a fáradságról, az elszeparáltság nehéz pillanatairól tudtam szólni hozzá, és milyen rossz, mennyire tudom félteni Nagy fiam is. És akkor említette, maszkokat var, és küld is nekünk, és vigyázzunk magunkra, és érezzük a pozitív erőt, mert jönnie kell majd jobbnak is. Itt is elfogytak szavaim, és takartam szemem, mert bizony elborított a sírás.
Hát így telt e nap, érzékenyen, sírósan.
Tanulnunk kell az egymásra utaltság kemény törvényét, a türelmet, és a feszültség enyhítését, ne azt bántsuk a jelenükben, akikkel összezártan élünk.
Fohász mely nem csak értem, a szeretteimért, hogy legyen jövőnk.
Add, hogy jobb és türelmesebb lehessek, és erőm legyen amit kell elviselhessem.

Márciushuszonnyolcadika

tegnap elmúlt, mánk lassan fogy.

Holnap ha eljön, mosoly keltőn.

Bizonytalan léptek, fáradt reménykedő szemek

éjjel zaklatott percekkel rimánkodunk Istenhez,

Könnyek kiapadhatatlanok,

minden fáj, a hiánytól. 

Minden hiányzik, ami elmúlt, ami nem volt. 

Ami volt, még inkább, százszoros erővel csap arcul.

Napok, hetek telnek, életek születnek, és mennek el.

Angyalok fáradtan szeretnek. 

Márciusban

Elengedted kezem S nem vagyok sehol.
Tudom kettőnk közös élete múltbéli nyom.
Ott fenn láthatlak újra, mikortól még nem tudhatom.

Jelenem nem én formálom, az élet írja minden percét át.
Egy járvány, mely generációk óta ismeretlen már.
Betoppant és életeket rabol a halál.
Élni szeretnénk, várni a tavaszt a nyárt,hallani unokáink kacaját.
S igen minden mit önzőn akartunk, keményen üt vissza ránk
Anyám, óvtál..S látod itt egyedül mi vár rám.
Tudsz most is csodát tenni?
Ha igen óvd gyermekeim,dédunokáid sorsát.
Anya mond, mi vár most rám?
Bár ha ott fenn látlak, könnyebb lehet, hiszen tudod ki az ki még mindig a legjobban szeret.