Az idő egyre komorabban figyelmeztet,
és karcolja ránk a múló percek nyomait.
Az ajtó nincs kulcsra zárva,
mégis nehezen nyitjuk ki önszántunkból.
A múlt egyre nehezebb súlyként nehezedik az előrenyúló kézre,
míg lassan minden erő ki nem szorul belőle.
Csak állunk vállat lógatva,
s minden arra utal, megadtuk magunkat.
Igaz, a test ezt mutatja,
bent a lélek hatalmas haraggal bőszen háborog.
Teljes az ellentét, hatalmas harc ez.
Éveken át dacolhatunk,
nyomhatjuk el e benső vihart,
energiánk utolsó cseppjéig igyekezhetünk titkolni,
s külsönkkel nyugalmat sugározni.
De e mutatványért komoly árat kell fizetni:
egy élet az ára.
és karcolja ránk a múló percek nyomait.
Az ajtó nincs kulcsra zárva,
mégis nehezen nyitjuk ki önszántunkból.
A múlt egyre nehezebb súlyként nehezedik az előrenyúló kézre,
míg lassan minden erő ki nem szorul belőle.
Csak állunk vállat lógatva,
s minden arra utal, megadtuk magunkat.
Igaz, a test ezt mutatja,
bent a lélek hatalmas haraggal bőszen háborog.
Teljes az ellentét, hatalmas harc ez.
Éveken át dacolhatunk,
nyomhatjuk el e benső vihart,
energiánk utolsó cseppjéig igyekezhetünk titkolni,
s külsönkkel nyugalmat sugározni.
De e mutatványért komoly árat kell fizetni:
egy élet az ára.
A hóesés ezernyi pelyhe játszadozott vele, csiklandozta arcát, mesés gömbbé vált a táj. Belebújt, s hagyta a Nagy Kéz rázza, és újra s újra hópelyhek áradatát ontotta rá. Minden békésnek tünt..csak szíve nyugtalankodott..
