Anyám, hol pihensz? Oly messze jársz
halovány fényképed is sárgul a letűnt idő nyomán
tétován kutatok emlékeim porosodó polcán
fáradtan emelem fel ha kezem kincset talál
vagy csak szánom a jelent és bojkottálom jövőm?
mikor lesz csend szívemben?sosem lesz tán már
a teher mit adtál oly édes de rettentő nehéz
hosszú évek óta fejteném bús titkát
kinyílna a zár,s egyszer valaki azt mondja:-
itt ez az Élet, ez a Sorsod,ím a megvilágosodás
Fáradt szíved már régóta nyugodni tért
elengedni nehéz volt téged, ott a kórházfolyosó mélyén
időnk mi kezünkben volt csak szempillantás
ha tudtam volna, sosem teszek rosszat
nem török szívedre ördög adta daccal
s tán te is bizalommal nézel rám
önfeláldozásod fehér gyolcsot sző immáron a menyben
Adhatott volna a Sors hosszú békés perceket
hogy mosolyodban gyermekeim megfürödjenek
hallhatnám kötőtű fémes percegését,
ülsz elnyűhetetlen
foteledben
ahol melegséged fonalából műved életre kél.
Anyám, nehezen peregnek éveim, jöhet tavasz
virága
vagy az ősz aranyló leveleinek huppanása
annyiszor tekintek gyermekéveim havára
aranyló nyarára, kacagó napsugarára
arcod életre kél, féltesz és rajongsz értem
valóra váltanál egy álmot mely sosem lehetett igazán Tiéd
Késői e dal, tudom!hisz a valóság régen tovatűnt már
nekem is maradnak az álmok tőled, mit örökségül hagytál
rám.
