Eljutottam fél év után a gasztroenterológiai rendelésre. Hurrá:)írhatnám.. keresem a szavakat tömören, lényegre törően (ahogy haladok be az ajtón )hogy is mondhatnám el a fél év történéseit. Leültettek.
-Mi a panasz?- kérdi a főorvos.
- Kérem, fél éve várom, hogy eljussak szakorvoshoz. Végre elmondhatom a problémám Önnek. Decemberben a kardiológus javasolt egy gyomor vizsgálatot, refluxra gyanakodott, és a január -február hónapban keserves napok után el is szántam magam rá, beutalót kértem. Magán úton túljutottam a gyomortükrözésen. (Ugye ez tb oldalon kicsit tovább tartott volna,de akkor még ki is sejtette a Covid terjedését, alaposan ráértem volna, igaz akkor nem tudom meg, a szervezetem hibajelzésének okát).
- Akkor Ön volt szakorvosnál!- mondá közbeszólva a drága főorvos.
A szívem megdobbant, lelkem odalett, a drága főorvos nagyon nem foglalkozik itt mostan velem,(elmémben villámgyorsan végigcikázott e lehetőség) ne várjam azt a kérdést se, ugyan most hogy érzi magát?. Nem csalódtam.
-Tennivaló nincs, szedje a savlekötőt, panaszmentesen élhet.-mondja a Drága.
-Kérem nem észleltem hogy sok a gyomorsavam! Ellenben nincs nap, hogy ne érezném nyomás....
Hogy mit gondoltam? -Ez nem őfőorvosuraságomon fog múlni!.
Most késői órában e sorokat kalimpálom, a #téglaszerűnyomfájnemtudommi a gyomorszájkörnyéken ütemesen ide oda ring, de ez annyira nem megható. Ámbátor jó kedélyű orvosomra sűrűn gondolok.
Nem történt semmi, csak a bizonytalanság nő bennem, s körülöttem. Mitől is nem múlik el aminek múlnia kéne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése