Az új papucs margaréta virággal ékeskedett. Rohangált a lakásban vidáman benne. Anyja mosolya még tovább bíztatta, az örömet a világgal azonnal tudatni kell. Csattogott lefelé a lépcsőházban, bár a kapun kilépve lelassított, nyugodtan akart mutatkozni. Remélte mindenki észreveszi a szép új lábbelit, melynek margarétája lábujjai között kezdett megsértődni, és dörzsöléssel mutatta ki nem tetszését. Nagyokat lépett a háztömböket megkerülve, remélte a járókelők irigylik szépséges lábbelijét. Nap sütött, mosolyával kacérkodott. Anyukája szíve csak repesett, mekkora örömöt okozott.
Klipp-klapp, suhantak mellette az épületek, régi nagy bérházak hűvöse nyaldosta bőrét ahogy lépegetett, a kőr megtétele után felszaladt a lépcsőkön a legfelső emeletre.
Hány éve lehetett? Apró lányka volt akkor, és most ez a boldog napsütötte pillanat perget filmként előtte. Egy egyszerű műanyag papucs volt, melyet születésnapjára kaphatott. Gyakran látja maga előtt, egyszerűségében nagyszerű pillanatot.
A hőség a napokban minden erejét elvette. Az emberek fáradt hangyákként araszoltak ide-oda, mindenki szorgoskodott célja felé. A hideg víz és a lakás csendes hűvöse volt menedék az utóbbi időben.
Hol van a hideg szeles tél? Az özönvízzel beköszönő tavasz, ami elmosta az egész országot. Ahol a víz nem rombolt, ott a szél ereje hagyott bizonyítékot a természettel nem lehet ellenkezni. Az mindig erősebb.
