Kései dal

Ha egyszer rám találnál
szemedbe súgnám -
életem könnyeit
keresném karomal
tavaszi napfényt-
meglelve aranyzó kertet nevelnék

Kis virágom nevelném
- jóra és szépre -
s ha felnőtt
neked dalolnánk esténként
a szivárvány meséjét
ahogy betakar a sötét éj.

Hajnaltájt kisvirágom
harmatján arcunk hűsítjük
s a hulló cseppek
mámorában
elsíratjuk szerelmünk
(1982.01.14)

Helyzet

Az aggódás látszatában (sem)
fog lelki - sérvet kapni.

A látszal látszólagósságában
örökké - délibáb magasságából
kellemetlen lehet
állandóan a
valós földre zuhanni

36. (Iskolás évek)

Az általános iskola nem volt messze otthonától. Pár méter a sarokig, majd balra két utcát kellett sétálnia, majd megint balra és már ott is volt. Ép hogy elfért a bérházak rengetegében, olyan szűkösen húzta meg magát az épület, csak a hatalmas fa bejárati ajtónak maradt rengeteg hely mely, ha kinyílt, nagy széles lépcsőt emelt elé, futhatott fel az emeletre. 

Anyja elvitte még óvodás korában megmutatni, hova fog járni iskolába. Szépen felöltöztette, ahogy a kisiskolásokat kell. Talán egy tavaszi nap volt akkor. Új táskáját a hátára vette, igaz még üresen. Barna táska volt, kívül két nagy zsebbel, szíjjal lehetett bekapcsolni. Volt fogantyúja is, hogy kézben is lehessen hordani. Fapadok voltak a teremben sűrűn, egymás mellett, ezek még egybe voltak építve, nem álltak külön, mint manapság. Sötétbarnán mutatták maszatos diákkezek koptatták időről időre. Tintatartó volt középen, és redőny az asztallap alatt, ahova a könyveket tehették a kis nebulók. 

Ott voltak a gyerekek is a teremben, és anyja büszkén mutatta meg mindenkinek, leánykája nemsokára iskolás lesz, ujjával mutatta mi hol van, és mesélte csendesen, türelemmel, itt mindig rendesnek és fegyelmezettnek kell lenni. A gyerekek talán viháncoltak, ő meg megilletődve szorongatta a biztos kezet. A tanár néni komolyan és kedvesen segített, míg a látogatás tartott. 

Gyermekként is érzékenyen reagált mindenre. Rossz osztályzat, vagy valaki bántóan szólt rá, zokogásra késztette. Sokat sírt, és sokat bántották. Anyja sokat járt a tanárokhoz rendet tenni. 

Megmaradt emlékeiben a szülői értekezlet, vagy fogadó óra. Mindig elkísérte anyját. 

A suli felé a dohányboltnál megálltak. Kis fakkokban édességek is lapultak, a finom csokis kókuszos tekercs volt, amiből vettek egy kis zacskónyit. Ez volt az elemózsia a fogadóóra alatt, amíg várt türelmesen a folyóson. 

Ment teremről teremre, mindegyik ajtajában hallgatózott be-belesett. Félhomályos kőrfolyóson lehetett körbe kíváncsiskodni. Közben majszolta a finom kókuszos csemegét. 

Időről időre anyja megjelent, ahogy ment a termek közt, kereste a tanárokat. Kivárta a sorát, és minden tanártól megkérdezte kislánya, hogy fejlődik, tanul viselkedik az órákon. Ő meg várakozott, simult a falak tövében, leült a lépcsőre, és ha hosszabb ideig nem jött ki a teremből anyja, elment a zeneteremig. Itt szeretett a legjobban várakozni. A zongora hangja elvarázsolta. Hallgatta a kiszűrődő lágy dallamot, a gyakorlások miatt sokszor ugyan azt a darabot többször is. Átsimult a zene hullámára, ringatózott, és álmodozott zongorista ő is, és az Appassionátát játssza csukott szemekkel. 

Sokat kérlelte anyját, hadd zongorázhasson, de erre az volt a válasz, az nagyon drága dolog, és zongorát kellene venni. Gyermekkorából kimaradt a zenetanulás. De rajongott a hangszerekért, akkoriban a zongora volt az első. 

Énekelt, míg hangja engedte, tehetségesnek mondták. Mint a fiuknak, szoprán hangja mély tónust vett fel, az általános iskola végére az alt szólamban kapott helyett. 

Színes csempék voltak a falakon, körben a folyosón. Egy betonos udvar a legfelső szinten, drótkerítéssel körben. Minden szűkös volt az iskolában, a tornaterem is kicsiny volt. Az öltözőből futottak neki az ugrózsámolynak, hogy elég legyen a lendület. 

Kicsiként egy Kati nevű barátnője volt, Szabó Katalin. A téren kettesben játszották tündéres szerepjátékukat, éveken keresztül. Egyszer történt valami és többé Katalin nem szólt hozzá. 

Sírt keservesen, anyja meg vigasztalta. 

- Cilukám, ha nem vagy neki fontos ne bánkódj. Egy egyszerű kis összeveszés nem törheti meg barátságotokat, ha meg mégis, kár egy könnycseppet is hullatni érte. Csinálj úgy, mintha nem is bántana, ha látja hogy bánkódsz, még inkább ezt teszi veled. 

A tündéres játék már nem kötötte le, egyedül folytatta, de erőlködnie kellett, hogy átlibbenjen tündérország bűvös álomvilágába. 

Másik barátja lett, Gabriella. Szemüveges, csúnyácska (mondanánk első pillantásra) sovány, göndör hajú leány volt, s nagyon jó tanuló. Osztályelső. Innentől ő is jól tanult, együtt jártak történelem versenyre, kerületi versenyekre, rajzversenyekre is, mert rajzolásban is tehetségesek voltak. 

Rajztáborba mentek nyaranként, vagy kimentek csak úgy maguk szórakoztatására a várhoz, rajzoltak és rajzoltak. Suli időben egymáshoz mentek fel, kicsit beszélgetni, tanulni, viháncolni. Magnóztak, Gabinak volt egy kis magnója, és Rolling Stones zenéket is hallgattak. Megtanulták kívülről Solvejk dalát, és csillogó szemmel fújták, vidáman. Kiállításokat néztek meg, és sok érdekes dolgot éltek meg. 

Élete legszebb időszaka volt, anyja mellett. 

Nem tudta honnan csöppent e világba, és nem sejtette milyen út vár majd rá.