35. évfordulónk margójára

Fehér színnel születünk. Majd a másodpercek befestik hófehér lapjaink. 

A meleg világos színek tanítóink, majd gyarapodnak a sötétebbek. 

Sárgállunk, mint a tavaszi virágok szirmai, lépdelünk előre gyémántköves utunkon. 

Jön a szerelem vérpiros lángoló hevítő szín palettával, és nyugszunk meg a zöldellő rét hamvas harmattengerében.

Aranyló sárga melegíti otthonunk, és üde pacsmagok tarkítják színesedő életünk.

Kerüljük a sötét borús fellegeket, a vihar ölelő fojtó szelét.

A másodpercek percekké, napokká-évekké gyarapodnak, 

és az ősz gyönyörűen gazdag változatos bordó levelei vetik meg ágyunkat.

Kötelék

Anyám enged szabaddá szárnyaim

hiányod béklyója csak a mélybe húz

tudom akartad repüljek boldogan

mégis fáj, mert lépted nem ér nyomomba.

Engedj élni

árvaságom börtönétől szabadíts ki

lelkem tipródva dacol

ölelve téged, s hódolva nagyságod

Tanítottál emberek közt járni

múltam sötét árnya mindenhol zsákutcába kényszerít

kidobott kutyaként járom utam

koncként odadobott csontokon rágódva

sírodnál megnyugszom

nap torkában velem sírnak a virágok

emlékek közt lesújtva

börtönbe zár örök hiányod súlya.

Születésnapodra

2008. október 12.

Édesanyámnak

csak a sírodra vihetek virágot ajándékul Néked
köszönném édes melegséget, s az ölelésed
játékaid mit vélem játszottál oly szívesen
kergetőzés a lépcsőkön, s hopsz ugrék mindig feléd
Drága Jó anyám, mily gyönyörű nékem mind ez emlék
szívemben ott vagy, mit oly kevéssé hittél






[C'est la Vie]