2008. február 2.

21.

foto:net-szomorufuzika.blog
Mégis diderget.
Elébe tünt, ahogy a tegnap esti magányában, egyedül volt, mikor lebénult másodpercekre..
Rádöbbent, át kell élnie a legutolsó pillanatot.
Végighasított sejtjein is, rémülten védekezett, de birtokba vette. Sötét, áthatolhatatlan béklyó mélyre lökte, s tudta rá is vár a pillanat. Már nem az fájt, hogy mi lesz ha, hanem az, hogy része ennek a dolognak, és őt is eléri.
Nem beszélnek az emberek ezekről a dolgokról, de mindenkinek életében bekövetkezik e perc.
Békés csendben hagyta múljon az idő, nem védekezet, nem ellenkezet. Talán eléri a csend.
Ránézet a tévé képernyőjére, s régi kedvenc filmje kezdődött. Hegyek, magasságok, hegymászás, élet, szerelem..abbahagyta az írást. Inkább a filmet nézte..