12.

Egy erdő mellett ébredt..olyan álomszerű volt,

mint a mesében...

a fák éltek..ágai susogtak elértek hozzá...

a fekete mélység elnyelte pillantását..

az erdő szinte lélegzett..szívta magához..és engedte...

a szentjánosbogarakkal repült a mezőig..

csillagokként repdestek mellette..

csak ámult, mennyi szépség s élet ébred így este a természetben...

az éjszakai hangok különös zenét ihlettek...
Nem félt az ismeretlen világtól..

elmerült a sötétségben..

foto: alsó net

foto felső:bagira
(folyt.köv.majd...)

11.

"Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva."
(Kosztolányi Dezső: Édes Anna, részlet)

Szíve kettészadt.. ólómnehéz végtagokkal könnyeitől szétázott párnáján arcát sem bírta felemelni..
Vágyott arra a biztonságra,mely gyerekéveiben fogta át..bár mára minden oly bizonytalanná vált..létezésének örök titka állandóan egyenleget akart vonni benne...

foto:net

S csak billeget a libikókán, fent s lent..perpetum mobile-ként...
A könnyek fájdalmas tompaságot okoztak fejében, az álom hatalmas kapuja nyitva állt...
Lassan engedte..engedte, hogy az ismert Magány újra bezárja jótékony csendességébe....

(folyt.köv.)