Sok sok éve nem futott. Nem kereste az emlékek útjait sem, az évek suhantak, röppentek tova el. Néha persze jött a vágy, futni kéne újra már, de a következő percek tennivalói el is felejtették hamar vele. Hosszú nehéz hónapok töltötték ki a következő éveket, a bizonytalanság, a "hogy is lesz ezután" kérdés fullasztóan nem kapta meg a várt válaszadást. Találkozások ritkultak, a kapcsolatok hígultak.
Nagy újra önálló életbe kezdett, ami örömteli és fájó is volt az elválás miatt egyszerre. De jó volt erősödve látni, és csendben csak asszisztált, helyét is találja meg élete során.
A Covidos évek lassúak és üresek is, egyszerre, nehéz az alkalmazkodás benne. Új szabályok, új túlélési technikák alakulnak ki. Bizalmatlanság, az állandó : "ja, éppen ne most"lelket szorító félelem állítja meg kapkodó lélegzetünket.
Új Karácsony, új Ünnep, közeleg, és várjuk, még mindig gyermeki örömmel, tisztasággal, kezdve egy új lapot, életünk történeteben.
