20.

Várta már a lépést, azt amit rég meg kellett volna tenni. Vágyott arra, fájjon még jobban, mi már kihűlt benne. Fájjón még egyet utóljára, s végre elfelejtse, mert ami nagy kín, azt a test kidobja, az emlékként elvész a jótékony feledésbe.
Új napra vágyott.
Hogy ne fázzon...

19.

Bárhova is kapcsolta a tévé csatornáját, mindenhol a fiú udvarolta kedvesét körbe.
- Már tudom te kellesz nekem s várok rád, míg kijössz innen - mondta az egyik.
A másik jelenetnél a lány csöngetett, a fiú kilesett a kulcslyukon, s izgalommal teli meglepődéssel nyitott ajtót. A lány csak ennyit mondott: - Beszéltünk egy második lehetőségről... és mint a mesében mosoly nyílt lelkükben.
Hát így volt.

Későn este fáradtan tervezte fürödni kéne indulni, de a gondolatok lefoglalták. Próbaképpen egy tesztet futtatott, s nem csalódott, megint faképnél hagyták.
Már kevésbé fájt a közöny, amit kapott. Már nem sajgott benne a kitaszítottság, már megnyugodott, és nem érezte a tehetetlen dühöt ahogy kihasználták hosszú éveken keresztül.
De legbelül, óriási űr nyomta… amit elvesztett nagyon hiányzott. Az értékek, az önfeláldozás hiábavalósága, az őszinteség, amit kiadott önmagából.
Az űr az nagyon rossz volt.

Mintha meztelenül futott volna, hideg rázta s csikorgott a foga. Száját keményen összeszorította, mintha örök némaságra ítélné.

Nem vágyott már igazán semmi nagy dologra, csak a felejtésre, s arra hogy kimondja: -Elég!
"De vajon mit jelent az a szó a léleknek: Elég?"

18.

Régmúlbeli párbeszéd villant elé:

Most kicsit szomorkás vagyok,
El voltam, és még ilyenkor,
számolnom kell a visszafogadás nehézségeivel.
Kemény.


De arra igyekszem én is, ahol szeretetet kapok.
Ennek ára van.
Évekkel ezelőtt írta naplójába:

A ködben sápadt fény
nehezen botorkál a Nap
erejét veszti az ég közepén
langyos szellő segíthet rajta
a fáradt korongot mosolyra bírja

szívemre is kell egy gyógyír
botlottam fájón megint

szavaimban kevés az Igaz
tetteim megint hazugak
sehonnan sem jöttem és
nincs hova érkeznem
életem lassú kínban telik el

Keresem a jót, a szépet
de csak a bánat terhe jut nekem

A ma sem hozzza el a megnyugvást, a csalódottság maradt az adomány...

17.

foto:net

Semmi sem változott, minden maradt a régiben..

Sötét volt… a fények kontúrokat rajzoltak. Rajzoltak hidat, épületeket… lámpaóriások törtek az ég felé, s a folyón színes csillámok játszadoztak.
Zörögve elhaladt a villamos, kerekei fémesen csikorogtak a kanyarban, és az este megint unalmasan ásítozott.

Kiskorában sokszor ébredt úgy, hogy gyengének érezte magát, nem tudta mi ez, csak azt mondta:
- Nem jó Anyu..
Akkor édesanyja körbeölelte, aggódva leste mint veszi a levegőt, sápadt arcát simogatta és halkan szólt:
- Ne félj Cilukám, mindjárt meggyógyítalak, jobban leszel.

A kályha reggelre elfeledte melegét, fázott a takaró alatt.
Édesanyja vasalóval melengette kis trikóját és úgy adta rá. Még az ágyban öltöztette, meg ne fázzon.
Nagyobb korában mesteri módon gyújtotta be a kályhát, mindig elvállata, ha nem akart begyulladni, s anyja feladta.

A cserépkályha melege… mint anyja ölelése… minden benne maradt… elhozta magával e titkot, s így nem fázott...

Mély volt a víz. Kusza vonalakat rajzolt felszínére a város fénye.
Elmerült az emlékek fájón messzi múltbéli képeiben, halként merült a mélyébe.
Elúszott… messze... álmodni...

16.

semmi különös nem ébresztette fel...
délelőtti órákban lassan elmosolyodott a nap is, de mintha nehezére esett volna..

csatakos utak maradtak , eltűnt a hótakaró..

..ez a nap is elveszett a homályos ködös kontúr nélküli időben..

talán valakinek hiányozni fog..

....egyszer

(folyt. majd)

15.

lassan, ahogy a hó is olvadt nyugalmat érzet, nem hasította arcát a jeges szél, nem csordogált könnycsepp a szemében, lassan visszaváltozott minden a szürkeségbe

esteledett is, a filmnek is vége, s mi is lehetett volna annak tanulsága, hogy még a legönzetlenebb szeretetet is sima egyszerű hidegséggé lehet változtatni

miért?

mert a láthatatlan dolgokat sokan nem látják meg, s nem tesznek a másikért semmit, ami önfeláldozással jár

olyan könnyű a készben benne lenni, élvezni, de törődni és aktívan közreműködni, észrevenni és érdeklődni, no ez elmarad a legtöbb esetben

lassan, ahogy a legfehérebb és legszikrázóbb hótakaró is beszürkül, majd eltűnik, elmúlnak az emberből az érzelmek is, marad az üres szürke aszfalt, marad ott bent az a kongó üresség

dobb, dobb..dobban a szív, kongatja harangját

ki hallja?