Távoli emlékek, a múltbéli képek mára összesűrűsödve, de törnek utat elmémben. Mikor nem volt örömünkre egy egy nap történése, hoznám vissza az elmúlt percet, mégis csak jó lett volna örömben ellenni akkor. Elégedetlenül szemlélve, kritikát fogalmazva elnehezült lélekkel súlyos terhet cipelve ráztam fejem, és most de lennék újra ott. Mára kinccsé vált, minden együtt töltött perc.
A láthatatlan ismeretlentől való félelem megül lelkemben, és tanácstalanul veszítem el mostani jelenem.
Napok telnek, óvatosan pislogok ki a Világra, és érthetetlenül bánkódom az emberek öntelt önző nagyképűségén, és lekezelő nemtörődömségen.
Nem tudjuk kire mi vár, kikre mi vár?
Milyen lesz ezután a világ?
Lesz e gondtalan Karácsony?
Ünnep a családdal?
Séta gondtalanul valahol egy körúton?
Találkozás egy régi baráttal?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése