27.

Elérkezett ez a nap is, mikor szárnyakat adva repülni megtanítva elengedjük a fiókánkat. Repül már a Nagy, és most a Kicsi is szárnyra kélt. Csendben, de büszkén felemelt fővel nézzük távolodó alakját, alakjukat, s csak belül érezzük zokog a lelkünk. Fájdalom és öröm, vajon mindent jól csináltunk-e? Nyugodalmat a szív nem talál, hisz egy darabja repül a drága szeretet lény útját kísérve.

26.

Hangtalan folytak könnyei, lehajtotta fejét nem nézet senki szemébe. Fázott, pedig hó sem esett, a szél sem cibálta a fák kopasz csörgő ágait, nem könnyeztek az angyalok sem, s mégis fázott, tovább didergett.
Bízott benne, hogy ezek a pillanatok nem hiába történtek meg vele. Volt értelme mégis a mesének.
Nem volt új kabát, vissza kell szereznie a régit, mely kicsit kopottan, de a szekrény mélyén várta.
Elrontani mindent csak utólag lehet, amikor benne van és éli az ember, nem érzi, rossz vágányra fut a vonat. Nincs megálló, nincs cél, csak vakvágány. Mire észbe kaphat, addigra mindenből kifosztják, mindenét elveszti. Csak áll pörén és újra árván.
Elvesztett egy érzést, egy álmot.
Viszont megtalálta újra önmagát.

25.

Ahogy a napok múltak egyre türelmetlenebbé vált. Kapkodott, néha éppen fordítva szándékosan lassította magát. Tudta már, az értelemnek kell landolnia a bizonytalanság talaján, s nem szabad az érzelmek labirintusában elveszni. A józanul megtervezett és aktív teendőknek kell tudatát befolyásolnia.
A múlton töprengeni hiábavaló és felesleges. Ha érzelmeit, amit szórt szüntelen a világnak, de az közönnyel köszönte, nincs értelme megbántódva állni és vágyni a csodára. A valóságos tettek, amik hitelesek. Erkölcsi analfabétáknak szórta bőkezüen a lelkében élő szeretetcsillag fénysugarát, de csak tompán verődtek vissza furcsa szögben a sugarak, ott akkor biztosan rossz helyen van.

Igaz a meleg télikabát vonzó volt, annyi melegség fért el benne, meghitt álmodozással sok perc illata incselkedett még vele.

Kész volt a tűzbe dobni.
Pőrén, de büszkén állt a hideg szélben.


folyt. majd.