A vonat begurult, a
mozdony mögött elől volt a vagon melyre jegye szólt. Feltornázta magát a rácsos lépcsőn, és számlálgatva
kereste a helyét.
Ablak mellé huppant, igaz háttal a menetiránynak, de nem
zavarta.
Volt még idő az indulásig.
Az elmúlt nap jótékonyan megnyugtatta, lecsendesült
benne, aminek kellett.
A táj szaladt tova el, vidám lett, ahogy suhantak előtte a fák.
Jó volt vonaton utazni..
Kisgyermekként egész éjszaka forgolódott, mikor tudta
utazni fognak. Ma már ennyire nem csigázta fel, de még mindig
szerette ezt a várakozással teli időt..
Hamar befutott a vonat Miskolcra.. Jó volt, hogy várták.
A szeretett szöszke fej bukkant fel a várakozók közt.
Jó volt megérkezni.
Sosem szeretett elszakadni anyjától, sírt hisztizett
kicsiként, ha szóba került menjen táborba a nyári szünidő alatt. Ám egy reggel
mégis eljött a pillanat, mikor anyja elérte elmenjen.
Talán nyár közepe lehetett, a nap sütött. Szülök
búcsúztak, és várakoztak, míg a gyerekeknél a létszámellenőrzés elindult. -
Cilukám, menj, ismerkedj!- kérlelte anyukája. Szöszke fejét makacsul rázta, és még
szorosabban ölelte át.
Mára semmi emlék nem maradt meg a táborból, csak a hazaút
a vonaton. A pipacsoktól vöröslő búzamezők látványa színesedett elé, akkor a homlokát
az ablakhoz nyomta, és oly fontosnak akarta tudni a látványt, ismételgette,
erre mindig emlékezni akarok. Emlékezni akarok..
Talán mert hazavitte a vonat?
Már nem tudta azt sem, miért volt fontos a pipacsmező.
A piros pontok az élénkzöld kalászok közt.
A pipacsok.
Az egészben az a legrosszabb, nem tudta ezután mi
történt. Kiesett emlékeiből az utána következő jó pár év. Vagy csak a bevillanó
képeket nem tudja rendezni? Ott vannak azok, de szanaszét az emlék
dobozocskákban?
Milyen jó, ha mint egy filmraktár lenne a gondolati világunk,
és év, hó, napra sorba rendezve feküdnének a polcokon a filmtekercsek, mikor ép
mit néznénk vissza, csak le kellene venni a megfelelő helyről.
És akkor lenne egy Pipacs címkéjű film is, minek láthatná
a végét.
2013-05-19
