Hideg metsző szél volt. Dacosan tépázta a fák amúgy is kusza koronáját. Hosszú ősz volt, és nem figyelmeztette semmi az embereket arra, még is csak a tél jön újra. A naptárt forgatva alig kellett már lapozni a karácsony hetéhez, a napok csak fogytak. Minden olyan gyorsan jön. És oly gyorsan múlik.
A sálat szorosabbra kötötte a nyakában, fázott az egyre erősödő szélben. A kutya nyugtalan szimatolt körbe, nem értette tán ő sem, mi ez a rohanás. A havazás alább hagyott, pár centis hóréteg eltakarta a sarat a földeken. Csillogtak a hó szemek, még az esti fények is varázslatosakká válnak ilyenkor.
Felnézett a dombra, s bár késő este volt, ott látta kacagni a szánkózó gyerekeket, kipirult arccal nevetve hancúroztak a hóban. Fiai is ott rohangáltak, még a bojtos sapka is félrecsúszott a nagy izgalomban. Hógolyót gyártottak buzgón, és hatalmas csata folyt köztük. A ródlira pattantak, és a lejtő nyerte a csatát.
Számolgatta hány éve is ennek már, oly rég volt, nem is ment oly gyorsan. Mintha hiányzott volna, akarta megint, legyen ott a múltban.
Nézte a szánkózó fiait ahogy a eltűnnek lassan a domb túloldalán.
Halkan szólt a kutyának, és elindult …
