31.

Forró napok, hűvös napok.. mint  ahogy a nappal az éjt követte.. Fogytak az évszakok életében…, elolvadt a tél, minden bizonyságával, hogy volt. Várni kellett a fehér lepelre, de ha nehezen is, megérkezett. Napokon keresztül megmutatta hideglelős nappalait, éjszakáit.

A forró Karácsonyi puncs, a bólé borongós bordó színei nyomán előjöttek újra és újra az emlékek. A sárga tál, a kanál ferdén állt benne, a gyümölcsök imbolyogtak a felszínen, és még most s ólomsúllyal nehezedik karjára a tett, mellyel a tál tartalmát kiöntötte.

Azt a bólés tálat, amit kiöntött anyja kezéből kivéve, máig nem tudta megbocsátani.

Igaz, a karácsonytól mást várt, de mára megértette, az emberi lélek egy bizonyos határig tudja elviselni a fájdalmat. Anyja ünnepre készült evvel, de csak a butító lét látta benne, amit nem viselt el.

Nem volt abban az évben karácsony.

Nem ünnepelték meg.

Az a karácsony a lefolyón folyt el, gyermekkora legszebb emlékeivel.

Mára elért élete megszokott medrébe, ám felbuggyant váratlan lavinaként, kesernyés ízzel, s nyeldekelte vezeklésképen.