19.

Bárhova is kapcsolta a tévé csatornáját, mindenhol a fiú udvarolta kedvesét körbe.
- Már tudom te kellesz nekem s várok rád, míg kijössz innen - mondta az egyik.
A másik jelenetnél a lány csöngetett, a fiú kilesett a kulcslyukon, s izgalommal teli meglepődéssel nyitott ajtót. A lány csak ennyit mondott: - Beszéltünk egy második lehetőségről... és mint a mesében mosoly nyílt lelkükben.
Hát így volt.

Későn este fáradtan tervezte fürödni kéne indulni, de a gondolatok lefoglalták. Próbaképpen egy tesztet futtatott, s nem csalódott, megint faképnél hagyták.
Már kevésbé fájt a közöny, amit kapott. Már nem sajgott benne a kitaszítottság, már megnyugodott, és nem érezte a tehetetlen dühöt ahogy kihasználták hosszú éveken keresztül.
De legbelül, óriási űr nyomta… amit elvesztett nagyon hiányzott. Az értékek, az önfeláldozás hiábavalósága, az őszinteség, amit kiadott önmagából.
Az űr az nagyon rossz volt.

Mintha meztelenül futott volna, hideg rázta s csikorgott a foga. Száját keményen összeszorította, mintha örök némaságra ítélné.

Nem vágyott már igazán semmi nagy dologra, csak a felejtésre, s arra hogy kimondja: -Elég!
"De vajon mit jelent az a szó a léleknek: Elég?"