Május tizenkilencedike

Változatos és óvatos napok jönnek,mennek. A kijárási korlátozást feloldották az egész országban és a nép boldogságában járja az öröm táncát. Vannak szabályok, de erre csak azok figyelnek akiknek nagyon muszáj.
 A családdal is bátrabban együtt vagyunk, és ez könnyebb így. Legjobban Kisebbem hiányzik, szerettem vele beszélgetni. De ennek létrejötte egyre távolabbra tolódik. Rengeteg elfoglaltság, a jelen megélése, kihajszolása a perceknek, egy mindig pergő örök mozgó testnek, időt engedni saját önmagának, nagy feladat.
Messze repülnek a teljesnek vélt perceink, eltörpül benne a mai nap, a vágy meg nő, egyre nő.
Távolságot eddig azt hittem nem lehet építeni, az magasodik, önépülő dolog lehet de nem, rájöttem, ezt építhetjük tudatunkkal is, akarattal.
Ez akkor nem jelent problémát, ha az illetővel sem volt közelebbi kapcsolat. Ott ahol nagyon közeli volt, ott ez nagyon szívbe markoló lesz, ahogy tudatosul bennünk.
Telnek a hetek, és egyre több ajtót nyitunk a külvilág felé. Óvatosak a léptek, de mégis jó, kimosolyogni a világra. Nyitva lesz a szív, a lelkünk, fogadni kell a örömteli pillanatotokat, a vártat és váratlant egyaránt.

A boldog pillanat, amikor olyan csilingelve hallom a nagyok hangját, a kocsi hátsó üléséről, távozóban:-Szia Papa, szia Mama!

Május tizenharmadika

Sokszor felkelt a nap, jöttek az esték, és mindig maradt hiány, mi az ami elszaladt életünk mellett. Jó  internetes világ, tényleg sok mindent e lehet intézni, de élménye másmilyen  dimenziót mutat. A kis unoka képe is más, másképpen vagyunk kapcsolatban egymással, és más a vásárlás is, rendelés után a valós termék megérkezik az otthonunkba.
Mennyi idő eltelt ebben a karantén életünkben, óvatos marad az ember akkor is, amikor a világ ajtaja nyitva áll.
Értékelni ezt a helyzetet nehéz. Szaladna az ember a kályhához, a jó öreg cserépkályhához, onnan indulva újra el, mindenre megkapjuk a választ-
Nincs válasz.
Ma ment el újra a munkahelyére Nagyom, és ma férjem sem bírt magával, berontott a boltba, és kétszatyornyi árut cipelt be az ajtón. A szokásos perlekedéssel rámolva el, sóhajjal konstatáltam, igen, mindenkinek a tűrése véges, ki így ki úgy szabadítja fel a benne ragadt feszültséget.

Borus lesz a hetünk, egy hidegfront csapadékot és hűvös szeleket hozott hazánk felé. A kertben a föld nagyját széthordtuk, de maradt a munkából. Terítés, kövek kiszedése, rögök szétverése. Ki -kimegyek, dobálom a kavicsokat egy vödörbe, és a legjobb relaxálás ezen időben.A kavicsok gyűlnek ugyan, de a nehéz sóhajok nem ritkulnak el. Mindig van ami felejthetővé teszi a pillanatot, hol a gyomromban a kő, hol a furán verő szívem, vagy éppen az aktuális feszültség nehezedik rám.
Napi rutin a tabletták szétosztása, el nem felejtése, komótos rituálék bevezetése. Gondolkodni, vajon hol orvosolhatják leggyorsabban azt, ami a legjobban fáj, vagy problémás. Kapaszkodom a legkisebb biztos ponthoz, ami mindig szamárvezető volt életem során.

Április huszonkilencedike

A hírekben olvasható már, a védekezés első szakasza lezárult, és megfelelő intézkedések mellett az élet újra indul országunkban. Budapesten és környékén marad a kijárási korlátozás, de vidéken, több üzlet, szolgáltatás kinyithat.

"Az új szabályok szerint május 3-a után vidéken

• az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak.
• Megnyithatnak az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei,
• látogathatóak lesznek a szabadtéri strandok.
• Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz betartani a másfél méteres távolságot és maszkot viselni, vagy valamilyen más módon eltakarni az arcunkat.
• Az idősek védett vásárlási sávja (9-12) a továbbiakban megmarad, és Orbán külön is arra kérte az időseket, hogy csak kellő körültekintéssel hagyják el otthonaikat."(forrás: Index; 2020.04.29. 19:41)

A tömeges fertőzésekre felkészült egészségügy, igy akkor lehet fertőződni szépen, békésen. 

Naivan arra gondoltam, mielőtt kiengedik a palackból a szellemet, előbb  ellenőrzik azokat akik indulnak dolgozni, megteremtik a védekezéshez szükséges feltételeket, azaz egyéni védőeszközökhöz hozzájuthat a lakosság is, nem aranyárért persze.
 Mehetünk amerre szeretnénk, mert a legtöbb embernek ezt fogja jelenteni.

Igy tehát a 49 napnak annyi értelme volt, nem pár héttel előbb indult a tömeges megbetegedés. De nem hinném, a 30000 szabad ágy, mindenkit megnyugtat. 
Sok nagyszülő mert 65 éves elmúlt, még élhetne békében a magas vérnyomásával, cukrával, egyéb krónikus betegségével , és évekig játszhat az unokákkal, vagy szerettei körében él hosszú éveken át még.
Csak a fránya vírus, ez nem kéne.

Szóval röviden, én nem értem, mi történhetett a pár napban, hogy a palackból a szellemet ki lehet engedni. 

Hiányzik számomra a hiteles forrás: -Minden valóban úgy van, ahogy a média tolja ránk a híreket, nap mint nap?
Valóban úgy van, mehetnek a fiatalok, nem fiatalok a gazdaságot fellendíteni, és nem viszik haza szüleiknek a átkozott fránya vírust?
És valóban úgy van a nyughatatlan 65 év felülieknek nem lesz bajuk, ha nekiszabadulnak a várva várt vásárlási körútnak, egészségesek maradnak, és magukat és társaikat nem fertőzik össze vissza?

Mert buli mennyi üres kórházi ágy lett, csak azt ne feledje el senki,  aki odakerül, egyedül marad.
A legnagyobb bajban marad egyedül. Ott nincs látogató, ott nincs családtag aki lelket önt beléd.  Hiába mondják nem így van, de bizony, amikor a legelesettebbé válsz  egyedül maradhatsz.

Pár hete még a kisebbik gyermekem is figyelmeztetett túl közel mentem hozzá, azóta most mi változott meg?? Most mehetek újra közel??
Mikorra a lelkemben annyi minden kiégett, beégett, és megfájdult, ami sosem múlik már el.
Sok kérdés van bennem, nagyon sok.
És továbbra is a bizonytalanság ami röghöz köt. A falaim közé.

Április hetedike

Jó lenne szaladni a kőruton gondtalanul. A napfényben ugrálni, barátnővel játszani. Kiratok üvegénél kacsintani, álmodozni a szélben. Nem törödve az emberekkel, nem gondolva járványra. Jò lenne kézenfogni a fiúkat, edzésre menni velük, átutazni a Metróval a várost, S nem félni a tömegtől. Találkozni bárkivel, S nem aggódni ami lehet mára valakiknek halálos veszedelem. Olyan jó lenne még álmodni szaladni újra a tavaszi napsütésben. Oly sok az aggódás. Nincs vedöeszkoz az országban a nép számára, miközben más országokban ez alap, hogy a lakosságot ellátják. Megnyugtatóbb lenne ha itt is az üzletek előtt biztonsági őr fertőtleniti a kosár fogóját, még a kezed is ha kéred.
Jó lenne...álmodni, újra 14 évesen naiv devégtelen hittel lódulni az életre.

Vágy

Visz repít a vágy

vigyázva emel égi anyám

elsimulok légtelen könnyű karján

az ég kékjén át.

el nem mondott szavak

homályba vesznek

végtelen űrt hagyva

az ég kékjén át

nyíl repül szívembe

titkaitól oly fenséges

szárnya libben előttem

az ég kékjén át.

(Bagira-2012.)

Sors dala

 

Anyám, hol pihensz? Oly messze jársz

halovány fényképed is sárgul a letűnt idő nyomán

tétován kutatok emlékeim porosodó polcán

fáradtan emelem fel ha  kezem kincset talál

vagy csak szánom a jelent és bojkottálom jövőm?

mikor lesz csend szívemben?sosem lesz tán már

a teher mit adtál oly édes de rettentő nehéz

hosszú évek óta fejteném bús titkát

kinyílna a zár,s egyszer valaki azt mondja:- 

itt ez az Élet, ez a Sorsod,ím a megvilágosodás

Fáradt szíved már régóta nyugodni tért

elengedni nehéz volt téged, ott a kórházfolyosó mélyén

időnk mi kezünkben volt csak szempillantás

ha tudtam volna, sosem teszek rosszat

nem török szívedre ördög adta daccal

s tán te is bizalommal nézel rám

önfeláldozásod  fehér gyolcsot sző immáron a menyben

Adhatott volna a Sors hosszú békés perceket

hogy mosolyodban gyermekeim megfürödjenek

hallhatnám kötőtű fémes percegését,

 ülsz elnyűhetetlen foteledben

ahol melegséged fonalából műved életre kél.

Anyám,  nehezen peregnek éveim, jöhet tavasz virága

vagy az ősz aranyló leveleinek huppanása

annyiszor tekintek gyermekéveim havára

aranyló nyarára, kacagó napsugarára

arcod életre kél, féltesz és rajongsz értem

valóra váltanál egy álmot mely sosem lehetett igazán Tiéd

Késői e dal, tudom!hisz a valóság régen tovatűnt már

nekem is maradnak az álmok tőled, mit örökségül hagytál rám.

Kötelék

Anyám enged szabaddá szárnyaim

hiányod béklyója csak a mélybe húz

tudom akartad repüljek boldogan

mégis fáj, mert lépted nem ér nyomomba.

Engedj élni

árvaságom börtönétől szabadíts ki

lelkem tipródva dacol

ölelve téged, s hódolva nagyságod

Tanítottál emberek közt járni

múltam sötét árnya mindenhol zsákutcába kényszerít

kidobott kutyaként járom utam

koncként odadobott csontokon rágódva

sírodnál megnyugszom

nap torkában velem sírnak a virágok

emlékek közt lesújtva

börtönbe zár örök hiányod súlya.

35.(Pipacsok)

A vonat begurult, a mozdony mögött elől volt a vagon melyre jegye szólt. Feltornázta magát a rácsos lépcsőn, és számlálgatva kereste a helyét.

Ablak mellé huppant, igaz háttal a menetiránynak, de nem zavarta.

Volt még idő az indulásig.

Az elmúlt nap jótékonyan megnyugtatta, lecsendesült benne, aminek kellett.

A táj szaladt tova el, vidám lett, ahogy suhantak előtte a fák. Jó volt vonaton utazni..

Kisgyermekként egész éjszaka forgolódott, mikor tudta utazni fognak. Ma már ennyire nem csigázta fel, de még mindig szerette ezt a várakozással teli időt..

Hamar befutott a vonat Miskolcra.. Jó volt, hogy várták.

A szeretett szöszke fej bukkant fel a várakozók közt.

Jó volt megérkezni.

Sosem szeretett elszakadni anyjától, sírt hisztizett kicsiként, ha szóba került menjen táborba a nyári szünidő alatt. Ám egy reggel mégis eljött a pillanat, mikor anyja elérte elmenjen.

Talán nyár közepe lehetett, a nap sütött. Szülök búcsúztak, és várakoztak, míg a gyerekeknél a létszámellenőrzés elindult. - Cilukám, menj, ismerkedj!- kérlelte anyukája. Szöszke fejét makacsul rázta, és még szorosabban ölelte át.

Mára semmi emlék nem maradt meg a táborból, csak a hazaút a vonaton. A pipacsoktól vöröslő búzamezők látványa színesedett elé, akkor a homlokát az ablakhoz nyomta, és oly fontosnak akarta tudni a látványt, ismételgette, erre mindig emlékezni akarok. Emlékezni akarok..

Talán mert hazavitte a vonat?

Már nem tudta azt sem, miért volt fontos a pipacsmező.

A piros pontok az élénkzöld kalászok közt.

A pipacsok.

Az egészben az a legrosszabb, nem tudta ezután mi történt. Kiesett emlékeiből az utána következő jó pár év. Vagy csak a bevillanó képeket nem tudja rendezni? Ott vannak azok, de szanaszét az emlék dobozocskákban?

Milyen jó, ha mint egy filmraktár lenne a gondolati világunk, és év, hó, napra sorba rendezve feküdnének a polcokon a filmtekercsek, mikor ép mit néznénk vissza, csak le kellene venni a megfelelő helyről.

És akkor lenne egy Pipacs címkéjű film is, minek láthatná a végét.

 2013-05-19

Hontalanul

A ködben sápadt fény
nehezen botorkál a Nap
erejét veszti az ég közepén
langyos szellő segíthet rajta
a fáradt korongot mosolyra bírja

szívemre is kell egy gyógyír
botlottam fájón megint

szavaimban kevés az Igaz
tetteim megint hazugak
sehonnan sem jöttem és
nincs hova érkeznem
életem lassú kínban telik el

Keresem a jót, a szépet,
de csak a bánat terhe jut nekem.