Lassított az iramon.... a fák lombjai egyre sötétebb árnyékba húzódtak, már látszódtak a csillagok fényei. A felhők sejtelmesen és véletlenszerűen útját állták akadályként némely peches csillag fényének.
Elébe tűnt, amint valahol Aggtelek környékbeli mezőn feküdt öccsével egy mezőn - gyakran kiszöktek csillagleső útjaikra titokban - felfedezni az égbolt kincseit. Keresték a Medvét, az Fiastyúkot, a Sarkcsillagot, no és az akkor még számukra ismeretlen világot igyekezték azonosítani.
Mennyi vágy, mennyi akarás volt akkor bennük. Mi minden állt előttük, és milyen nagy elszántsággal gondolták mind ketten, mit csak akarnak, azt elérik. Aztán az iskolaéveknek vége lett, elsodródtak egymás közeléből, de lelkileg is testvérként összetartóztak a köztük lévő nagy távolság ellenére, érezték továbbra is mikor gondol erősen egyikük a másikra.
Gyorsan eljöttek a felnőtt élet szabályosan ismétlődő szürke hétköznapjai, belesimultak az átlagemberek mindennapos egyen szokásaiba. A Kis Medve néha el is pityeredett, látva földi barátai harcát, mert oly kedvesek lettek neki.
Egyenletesen vette fel az újabb ütemet, nem volt fáradt, észben tartotta a visszaútra is maradnia kell erejéből.
Némely ember elégedett helyzetével, nem akar mást, a megszokott dolgok sablonjai segítségével a biztonság csalfa érzetét tökéletesítik.. Ragaszkodnak ezekekért a gyorsan kipukkadó lufikért, és bensőjük egyéni értékei lassan teljesen elvesznek. Már maguk sem tudják, akartak-e mást, mint amijük van. S ha egy szép színesen csillogó lufi mégis kipukkan, értetlenül szemlélik a csillogás mögött nem volt semmi, semmi sem....
(folyt.köv.)
Elébe tűnt, amint valahol Aggtelek környékbeli mezőn feküdt öccsével egy mezőn - gyakran kiszöktek csillagleső útjaikra titokban - felfedezni az égbolt kincseit. Keresték a Medvét, az Fiastyúkot, a Sarkcsillagot, no és az akkor még számukra ismeretlen világot igyekezték azonosítani.
Mennyi vágy, mennyi akarás volt akkor bennük. Mi minden állt előttük, és milyen nagy elszántsággal gondolták mind ketten, mit csak akarnak, azt elérik. Aztán az iskolaéveknek vége lett, elsodródtak egymás közeléből, de lelkileg is testvérként összetartóztak a köztük lévő nagy távolság ellenére, érezték továbbra is mikor gondol erősen egyikük a másikra.
Gyorsan eljöttek a felnőtt élet szabályosan ismétlődő szürke hétköznapjai, belesimultak az átlagemberek mindennapos egyen szokásaiba. A Kis Medve néha el is pityeredett, látva földi barátai harcát, mert oly kedvesek lettek neki.
Egyenletesen vette fel az újabb ütemet, nem volt fáradt, észben tartotta a visszaútra is maradnia kell erejéből.
Némely ember elégedett helyzetével, nem akar mást, a megszokott dolgok sablonjai segítségével a biztonság csalfa érzetét tökéletesítik.. Ragaszkodnak ezekekért a gyorsan kipukkadó lufikért, és bensőjük egyéni értékei lassan teljesen elvesznek. Már maguk sem tudják, akartak-e mást, mint amijük van. S ha egy szép színesen csillogó lufi mégis kipukkan, értetlenül szemlélik a csillogás mögött nem volt semmi, semmi sem....
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése