Hangtalan folytak könnyei, lehajtotta fejét nem nézet senki szemébe. Fázott, pedig hó sem esett, a szél sem cibálta a fák kopasz csörgő ágait, nem könnyeztek az angyalok sem, s mégis fázott, tovább didergett.
Bízott benne, hogy ezek a pillanatok nem hiába történtek meg vele. Volt értelme mégis a mesének.
Nem volt új kabát, vissza kell szereznie a régit, mely kicsit kopottan, de a szekrény mélyén várta.
Elrontani mindent csak utólag lehet, amikor benne van és éli az ember, nem érzi, rossz vágányra fut a vonat. Nincs megálló, nincs cél, csak vakvágány. Mire észbe kaphat, addigra mindenből kifosztják, mindenét elveszti. Csak áll pörén és újra árván.
Elvesztett egy érzést, egy álmot.
Viszont megtalálta újra önmagát.
Bízott benne, hogy ezek a pillanatok nem hiába történtek meg vele. Volt értelme mégis a mesének.
Nem volt új kabát, vissza kell szereznie a régit, mely kicsit kopottan, de a szekrény mélyén várta.
Elrontani mindent csak utólag lehet, amikor benne van és éli az ember, nem érzi, rossz vágányra fut a vonat. Nincs megálló, nincs cél, csak vakvágány. Mire észbe kaphat, addigra mindenből kifosztják, mindenét elveszti. Csak áll pörén és újra árván.
Elvesztett egy érzést, egy álmot.
Viszont megtalálta újra önmagát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése